Jótékonysági süteményvásár az Autizmus Világnapján

DSC_4800K
Jótékonysági süteményvásárt rendeztek a Fővárosi Önkormányzat cégei az autizmus világnapján. A rendezvényen a városüzemeltetési központ dolgozói önkénteskedtek, így összesen mintegy 600 ezer forintot gyűjtöttek össze az autizmussal élők támogatására.
 

Gyorsan fogytak a kakaós édességek a jótékonysági süteményvásáron, ahol az árat nem az eladók, hanem a vevők határozták meg. A pult mögött a Fővárosi Önkormányzat cégeinek dolgozói álltak. A Budapesti Városüzemeltetési Központ dolgozói továbbá egy hét alatt félmillió forintot ajánlottak fel az autizmussal élőknek.

Szűcs Panni, a BVK Holding Zrt. szóvivője, a HÍR TV műsorában, 2014. április 2-án © HÍRTV 2014.

Tovább Tovább

A víz világnapja

DSC_4800K
A BGYH Zrt. színes programmal készül a Víz Világnapja alkalmából A Víz Világnapjának megünneplését az 1992. évi Rio de Janeiro-i környezetvédelmi konferencián kezdeményezték. Célja, hogy óvjuk, védjük környezetünket, elsősorban a Föld vízkészletét! A Magyar Fürdőszövetség kezdeményezésére a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. idén is csatlakozik a rendezvényhez. 2014. március 21-23. között színpadi produkciók, versenyek, ajándékok, kedvezmények, kóstolók, idegenvezetések várnak minden kedves érdeklődőt.
Tovább Tovább

Tavaszi munkák Budapesten – takarítják a fővárost a BVK vállalatai

DSC_4800K
A Budapesti Városüzemeltetési Központ (BVK Holding Zrt.) cégei készülnek a tavaszra - kitakarítják a fővárost: megtisztítják a hidakat, takarítják a lakótelepeket, az aluljárókat, kimossák a kukákat, több százezer virág kerül kiültetésre. A strandokon megkezdik a felújítási munkákat, a távfűtő művek és a kéményseprő-ipari vállalat pedig már most kezd készülni a következő fűtési idényre.
Tovább Tovább

Újabb elismerés Budapest egyik gyógyfürdőjének

DSC_4800K

Folytatódik a Budapesti Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. által üzemeltetett gyógyfürdők sikere a nemzetközi médiában. Ezúttal a Rudas gyógyfürdő méltán híres török kori termál medencéje zsebelhetett be egy újabb elismerést. A thrillist.com amerikai internetes portál összeállítást készített a világ 11 legszebb medencéjéről, ahol a fürdő az előkelő negyedik helyezést érte el.

Tovább Tovább