Híreink
Különleges rózsák pompáznak a Szent István parkban
2011. június 1. szerda
A FŐKERT Nonprofit Zrt. gondozásában lévő Szent István parkban 2010-ben létesített Rózsakertet Márk Gergely, a világhírű magyar rózsanemesítő rózsafajtáival ültették be, melyeket a világ számos országában igen nagy becsben tartanak, igazi Hungarikumnak számítanak.
A Rózsakertben a tavasz beköszöntével több száz színben, árnyalatban pompáznak a kiültetett...
Interaktív környezetismeret óra a szabadban
2011. május 25. szerda
A Főkert Nonprofit Zrt., mint Budapest zöldterületeinek, parkjainak fenntartója fontosnak tartja, hogy a környezettudatos szemlélettel, a zöldterületek és növények fontosságával, védelmükkel és életünkre fontos hatással lévő szerepükkel már egészen kis korban megismerkedjenek a gyerekek. Ennek szellemében óvodák, iskolák, egyesületek, kisebb-nagyobb csoportok...
Megújuló történelmi fürdők
2011. május 25. szerda
Az elkövetkező években is a tervek szerint százmilliókat költ a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei (BGYH) Zrt. a történelmi és műemlék védettségű fürdőinek megújítására. Mint az a társaság 2011-14-es időszakra vonatkozó fejlesztési tervéből kiderül, a tervezett beruházások középpontjában az építészetileg rendkívül értékes ingatlanok, illetve a...
Ismét virágba borul Budapest
2011. május 18. szerda
A Főkert Nonprofit Zrt. a múlt héten elkezdte az egynyári virágok kiültetését. Eddig mintegy 110.000 darab növényt ültettek ki Budapest számos pontján, melyek teljes pompájukban néhány hét múlva tündökölnek majd.
Az egynyári virágok ültetését idén a Gellérthegy védettebb fekvésű helyein kezdték el a FŐKERT dolgozói, majd innen, napra lebontott ütemterv...
Hivatásos utcaseprők
2011. május 13. péntek
Hivatásos utcaseprők dolgoznak Budapesten. Eddig csak alkalmi munkásként dolgozhattak. Havonta 120 ezer forintot keresenek. Főleg hajléktalanokat és tartósan munkanélkülieket várnak a munkára.
Szűcs Panni, a BVK Holding Zrt. szóvivője, a TV2 műsorában, 2011. május 13-án.
© TV2 2011.