Interjú Szarvas Ferenc vezérigazgatóval.

A teljesen lenullázott közművállalatok korát éljük, az elmúlt húsz évben ezek a közcégek felélték tartalékaikat, nem újították meg eszközeiket, mondta lapunknak Szarvas Ferenc, a fővárosi közműholding, a Budapesti Városüzemeltetési Központ (BVK) nemrég kinevezett vezérigazgatója. Szarvas a racionalizálásban látja a kiutat, mert a butaság okozta pazarlás szerinte károsabb a korrupciónál is. A feladat véleménye szerint nehéz, helyzetét pedig a homokóra nyakához hasonlította, amelyen különféle érdekeknek kell átférniük.

A főváros vezetői közül párat ismertem korábbi szakmai kapcsolatokból. Amikor itt megüresedett a vezérigazgatói hely, akkor megkerestek. Első körben a főpolgármester úrral beszéltem, és úgy láttam, ez egy olyan feladat, amibe érdemes belevágni. Merthogy korábban mivel foglalkozott, aminek köze volt a fővároshoz? Alapvetően banki területen dolgoztam az első időszakban, utána az ÁPV Rt. vezérigazgató-helyettese voltam, majd az Államadósság Kezelő Központnál dolgoztam. Ezt követően lettem a MÁV elnök-vezérigazgatója. Ennek köszönhetően sokszor tárgyaltunk a fővárossal, például a tarifamegállapodás ügyében, hogy a budapestiek igénybe tudják venni a vonatokat BKV-bérlettel a városhatáron belül. Ezen kívül is még számos ponton kapcsolódott a főváros és a MÁV-csoport, elég, ha csak a pályaudvarokra gondolunk. Említette a válságmenedzselést, adósságkezelést. Mennyire lesz szükség a BVK-nál erre a tapasztalatra? Az első benyomásom az, hogy itt alapvetően más típusú problémákkal kell szembenézni, mint mondjuk a MÁV-nál. A MÁV egy nagyon komoly pénzügyi válsághelyzetben volt, itt azért a közművállalatok jelentős részének a pénzügyi pozíciói lényegesen kedvezőbbek. Nyilván itt is kialakulhatnak válságos helyzetek, ezekre a vállalatokra nagyon hat a szabályozási környezet változása, illetve a főváros mint megrendelő pénzügyi lehetőségei. De inkább azt látom, hogy ebben a vállalati körben jelentős gazdasági potenciál van. Itt a korábban megkezdett program ennek a potenciálnak a kihasználására irányul, és ezzel maximálisan azonosulni tudok. Azaz itt inkább egy építkezési szakasz jöhet.

Akár piacszerzésre, akár a hatékonyság további javítására. Az utóbbiban látok komoly tartalékokat.

Ismerte az előző vezérigazgatót, igazgatóságot?

Dr. Bán Tamást most ismertem meg. A korábbi igazgatóságból két menedzserrel, Fodor Istvánnal és Bienerth Gusztávval régi a kapcsolat.

Konzultált velük, miért távoztak?

Igen. Sajnálom, hogy távoztak, a már említett program kialakításában a főváros vezetői mellett jelentős érdemeik vannak.

Bán Tamás azzal indokolta a távozását, hogy belefáradt. Nem tart a fáradtságtól, a Bán Tamás által kőkorszakinak nevezett vállalatokkal való küzdelemtől?

A MÁV után nehéz olyan helyet mutatni, ahol többet kell dolgozni vezérigazgatóként. Tehát úgy gondolom, bírni fogom a terhelést. Ezekben az állásokban ez sajnos benne van.

Gyorsan koptak az elődei, ön a harmadik igazgatója a BVK-nak.

Ez olyan, mint a fociban. Ha nem megy a csapatnak, lecseréljük az edzőt, mivel nem tudunk 20 új játékost venni. Bízunk abban, hogy ezek után a fiúk megtanulnak mondjuk kétszer egymás után jól passzolni. Ez nemcsak itt érvényes, klasszikus példa az állami vállalatokra. A konkrét esetben, lehet, hogy az edző látott jobb perspektívát a maga számára.

Mennyire tud önálló lenni a BVK? Egyrészt a tulajdonos fővárosi önkormányzat végig ott magasodik fölötte, másrészt pedig a közműcégek egyfajta kettős irányítás alatt állnak, azaz a fővárosnak és a BVK-nak is meg kell felelni. Úgy tudom, hogy az előző igazgatóság pont azért mondott le, mert ez a kettős irányítás ellehetetlenítette a feladatok ellátását egyes esetekben.

Az, hogy a BVK fölé magasodik-e a főváros, nézőpont kérdése. Én szeretném azt hinni, hogy felülről támogat. Nem érdeke ugyanis, hogy rosszul menjenek a dolgok.

Azért lehetnek olyan politikai-gazdasági érdekek, amik keresztbe tartanak a BVK elképzeléseivel.

Nyilván vannak, nem vagyok teljesen naiv. De ha az ember rendesen dolgozik, akkor miért ne kapna támogatást? Nem látok semmilyen alapvető érdekellentétet. Tudom, hogy rendkívül sok érdek vagy részérdek feszülhet egymásnak. De az nincs kódolva ebben a rendszerben, hogy ne juthatnánk konszenzusra. A kettős irányítás dolga nehezebb probléma, amire azt tudom mondani, hogy nyilván benne van a pakliban, de nem feltétlenül kell, hogy így legyen.

Akkor valamilyen szinten fel is készült erre.

A kérdés akkor merül fel, ha egymásnak ellentmondó dolgokat akarnak. Ha a célok nem ugyanazok, akkor az veszélyes lehet. Ha kompetenciakérdésként fogjuk fel, hogy a főpolgármester joga a vállalatvezetők kinevezése, azt én adottságként kezelem.

A főpolgármestert ismerve nagyon konkrétan és nyersen meg szokta fogalmazni, mit vár egy embertől. Önnek mit mondott? Legyen évente 3 milliárd forintnyi megtakarítás, és akkor rendben vagyunk?

Nincs más elvárás, mint ami a korábbi vezetéssel szemben volt. Én annak a programnak a folytatására szerződtem, amit az elődeim kialakítottak.

Hogy foglalná össze a program lényegét?

Ez a korábbitól eltérő, piaci megközelítésű vállalatirányítási rendszer. Én három héttel a belépésem után nem ragadtatnám magam arra, hogy azt mondjam, amit Bán Tamás – a BVK Holding előző vezérigazgatója, jelenlegi igazgatósági elnök – egy korábbi interjúban megfogalmazott, hogy kőkorszaki állapotban találtak egyes vállalatokat. Én inkább úgy fogalmaznék, hogy ebben a rendszerben még jelentős tartalékokat látok.  A nehézség az, hogy az ilyen lokális monopóliummal rendelkező önkormányzati cégek hatékonyságát nehéz mérni, miután nincsenek versenytársak, mint a piacon, amelyekkel saját vállalatainkat össze lehetne hasonlítani.

Akkor mi lesz az etalon?

Meg kell találnunk, akár itthon, akár külföldön azokat a cégeket, amelyek összehasonlítási alapot nyújthatnak. Én erre jelentős erőfeszítéseket teszek majd. Azt már sikerként értékelném két év múlva, ha a BVK-hoz tartozó tagvállalatokról azt lehet mondani, hogy érzékelhetően jobb teljesítményt nyújtanak, mint akár 2 évvel ezelőtt.

Mennyi az a jobb teljesítmény? A főpolgármester, amikor az elmúlt két év sikereiről beszél, azt mondja, hogy ezek a közműcégek megtakarítottak 3 milliárd forintot. Ez az, amit ő le tud tenni az asztalra a közvéleménynek. Van valamilyen előírt megtakarítási kvóta, amit el kell érni?

Én erről most még nem mondanék konkrétumot. Elkészültek a tagvállalati stratégiák, valamint a BVK holding stratégiai dokumentációja. A soron következő feladatom, hogy ezeket a stratégiai terveket egyeztessük, és elfogadtassuk a főváros vezetésével. Ha ez meglesz, a konkrét célkitűzéseket majd akkor fogalmaznám meg.

Hol vannak a problémagócok a vállalatoknál, amik gyors kezelést igényelnek?

Az egyik ilyen például a Rác fürdő ügye, ami nagy nyilvánosságot kapott. Fontos, hogy a veszteségminimalizálás érdekében megtegyünk mindent. De a megkezdődött csődvédelmi eljárásban új játékszabályrendszer érvényes, és innentől kezdve az adott jogszabályi környezetben kell, ha lehet, megtalálni az érdekelteknek a kölcsönösen elfogadható megoldást.

Erre szokta mondani az olvasó, amikor idáig ér az olvasásban, hogy, na jó, de engem az érdekel, hogy mikor nyit meg a Rác fürdő.

Ha a 120 napos csődegyezségi folyamat keretében sikerül a feleknek megállapodni, akkor az azt követő néhány hónapon belül elvileg megnyílhatna. Fizikailag a projekt ingatlanrésze tudomásom szerint készen van. Ha nem lesz megállapodás, akkor elindul a felszámolási eljárás, aminek következményei időben beláthatatlanok lehetnek.

Régi terv, hogy a Vízművek után a csatornázási művek részvényeit is visszavásárolja a főváros. Mi a véleménye erről?

Ezt a fővárosnak kell átgondolnia a pénzügyi lehetőségei alapján, és én erre nem kaptam feladatot.

Mi lesz a legnagyobb kihívás a munkájában, mitől tart a legjobban?

Rendkívül sok a kockázat. Például – ahogy korábban már utaltam rá – a jogszabályi környezet gyors változása nagy kockázatot rejt magában, gondoljunk itt például a hulladékgazdálkodási törvény várható változásaira, amelyek jelentős alkalmazkodási helyzetet hoznak, hozhatnak. Az is jelentős rizikófaktor, hogy közösen megfogalmazott célokhoz vezető utakról különböző embereknek vagy érdekcsoportoknak más-más véleménye lehet. A kihívás ilyenkor az, hogy képesek vagyunk-e megtalálni a szakmailag legmegfelelőbb megoldásokat.

Igen, vagy itt van például a közműadó, ami most úgy tűnik, mégis be lesz vezetve. Felmérték, hogy mivel jár ez a közműcégeknek?

A törvény pontos szövege egyelőre nem ismert, de annyi információ már a rendelkezésünkre áll, hogy a jelenlegi portfólióba tartozó leányvállalatok közül a Főtávot érinti, az ottani vezetés pedig már vizsgálja a közműadó kapcsán felmerült költségeket.

Hogy tudja kezelni a BVK azokat az esetleges fővárosi törekvéseket, hogy felülről beleszóljanak a vállalatok működésébe? Hogy a cégek bevételét, különböző céllal zárolt kereteit egy másik cég finanszírozására használják fel, magyarul, hogy a tulajdonos főváros az egyik zsebéből a másikba pakolgasson, felhasználva a közműcégek kasszáit?

Én hiszek abban, hogy a tulajdonos utasíthatja a saját ügyvezetőjét. Ha egy piaci vállalatnál megkérdez egy vezetőt, hogy tudomásul veszi-e, hogy a tulajdonos kéri, hogy ne XY ásványvizet hozzanak a tárgyalásra, hanem mást, akkor nem fogja azt mondani, hogy nem.

Na jó, de más egy magáncég, és más egy önkormányzati cég.

Csak a tulajdonos szerepére akartam utalni. Adott esetben ahhoz is joga van, hogy tőkeátcsoportosítást hajtson végre. Az, hogy a tulajdonos az egyébként fizetett alkalmazottjait utasítja valamire, az szerintem rendben van.

Könnyen sodródhat az ember kellemetlen szituációba?

Azt szoktam mondani, hogy a homokóra nyaka típusú helyzetben vagyok, de a MÁV-nál is ilyenben voltam. Tehát egyfelől én vagyok a vállalatcsoporton belül a tulajdonos képviselője, aki az érdekeit érvényre juttatja, a másik oldalról nézve pedig én vagyok az, aki a vállalatcsoport érdekeit adott esetben a tulajdonosnál kell képviseljem. Ez egy nem túl hálás és nagyon nehéz feladat.

Mi a fontosabb egy közszolgáltató cégnél: hogy hasznot hajtva hatékonyan működjön, vagy hogy ne emelje a lakossági díjait?

A monopóliumoknál, így az ilyen lokális monopóliumoknál is, az az általános vélelem, hogy a költségeiket és áraikat, legyen az bármilyen, elismertetik a kiszolgáltatott fogyasztókkal szemben. Ilyen szempontból van szerepe a BVK holdingnak és a közműcégek vezetőinek is, hogy ezt a törekvést visszafogjuk, hatékonyságra szorítsuk a cégeket, ezért azt is fel kell tudnunk mutatni eredményként, ha az árak mérsékelten, vagy nem növekednek. Ez is hálátlan szerep, mert hétfőn maga azt mondja, miért emelte az árait az adott közműcég, kedden meg a kollégája azt kérdezi, hogy miért nem hoz tíz százalékos tőkearányos profitot.

Az emberek többségét az érdekli, hogy mi áll a számláján, nem pedig a közcég profitja.

Ez már a közművállalati irányítás „művészetének” kérdése. A teljesen lenullázott közművállalatok világát éljük. Az elmúlt húsz év arról szólt, hogy ezeknek a közszolgáltató vállalatoknak a jelentős része attól szenved, hogy az eszközeik megújítására nem hagynak forrásokat. Ugyanakkor egyszerre lehet jelen a pazarlás és a forráshiány. Nyilván az ilyen típusú vállalatok vezetőinek a legnehezebb feladatai közé tartozik, hogy megértessék az embereikkel: az, amit adott esetben elherdálunk – és most itt nem a korrupcióra gondolok, hanem a butaságra és a felkészületlenségre –, az hiányzik az egyébként szükséges karbantartásokból vagy beruházásokból. A butaság és a felkészületlenség megítélésem szerint sokszor összevethető kárt okoz a korrupcióval. Kevés drágább dolog van az életben. Ha minden szereplő elfogadhatná, hogy amit racionalizálással megtakarítunk, azt mind korszerűsítésre, a szolgáltatás minőségének javítására fordíthassuk, az nyilván ösztönzőleg hatna a menedzsmentekre és a vállalatok kollektívájának erőfeszítéseire is.