Óriási érdeklődés a budapesti történelmi fürdőkben a Kulturális Örökség Napjai alkalmából

Óriási érdeklődés a budapesti történelmi fürdőkben a Kulturális Örökség Napjai alkalmábólÓriási érdeklődés a budapesti történelmi fürdőkben a Kulturális Örökség Napjai alkalmából
A budapesti, történelmi fürdők idén is csatlakoztak a 2014. szeptember 20-21-én megrendezett Kulturális Örökség Napjai rendezvényhez. Az 1984 óta megrendezett esemény célja a műemlékek, emlékhelyek bemutatása a nagyközönség részére, egyfajta mozgósító akció, mely a látogatókban erősíti a kulturális örökség megóvásának igényét. Az öt történelmi fürdőt és a Gül Baba forrást több mint 750 vendég kereste fel a két nap alatt.
 
A budapesti történelmi fürdők (Széchenyi, Gellért, Lukács, Rudas, Király fürdők) naponta három alkalommal, előzetes regisztráció alapján várták a jelentkezőket. Az érdeklődők száma az előzetes várakozásokat messzemenően meghaladta, így volt olyan fürdő, ahol az eredetileg tervezett vezetéseken felül továbbiak megszervezésére került sor a nap folyamán. A látogatók számos kérdést tettek fel a budapesti forrásokkal és fürdőkkel kapcsolatban. Sőt, voltak olyan vendégek is, akik már másodjára vettek részt a programon.
 
A fürdők mellett idén is megnyitották a Gül Baba forrás kapuját kifejezetten a Kulturális Örökség Napjai alkalmából, mely a Rudas fürdő mellett, a Gellérthegy lábánál található. Az itt fakadó forrásokat a legrégebben ismert budai hőforrások között tartják számon. Már a Gellérthegy lábánál létesült első települések kialakulásában is közrejátszott a források közelsége. A források vize a Gellérthegy dolomitjának repedéseiből tör fel. E forráscsoport része a Gül Baba forrás is, melynek vize egy 2,95 m mély aknában gyűlik össze. A forrásvíz hőmérséklete kb. 43,5 ˚C. A források összes vízhozama 20-100 l/p, melyet a Duna vízállása befolyásol.
 
Legközelebb 2014. október 11-én, a Magyar Fürdőkultúra Napján látogathatók csoportos vezetéssel a budapesti gyógyfürdők.