Megújuló történelmi fürdők

DSC_4800K
Az elkövetkező években is a tervek szerint százmilliókat költ a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei (BGYH) Zrt. a történelmi és műemlék védettségű fürdőinek megújítására. Mint az a társaság 2011-14-es időszakra vonatkozó fejlesztési tervéből kiderül, a tervezett beruházások középpontjában az építészetileg rendkívül értékes ingatlanok, illetve a...
Tovább Tovább

Interaktív környezetismeret óra a szabadban

DSC_4800K
A Főkert Nonprofit Zrt., mint Budapest zöldterületeinek, parkjainak fenntartója fontosnak tartja, hogy a környezettudatos szemlélettel, a zöldterületek és növények fontosságával, védelmükkel és életünkre fontos hatással lévő szerepükkel már egészen kis korban megismerkedjenek a gyerekek. Ennek szellemében óvodák, iskolák, egyesületek, kisebb-nagyobb csoportok...
Tovább Tovább

Ismét virágba borul Budapest

DSC_4800K
A Főkert Nonprofit Zrt. a múlt héten elkezdte az egynyári virágok kiültetését. Eddig mintegy 110.000 darab növényt ültettek ki Budapest számos pontján, melyek teljes pompájukban néhány hét múlva tündökölnek majd. Az egynyári virágok ültetését idén a Gellérthegy védettebb fekvésű helyein kezdték el a FŐKERT dolgozói, majd innen, napra lebontott ütemterv...
Tovább Tovább

Május 15-én befejeződik a távfűtési szolgáltatás

DSC_4800K
Budapesten a jogszabályokban meghatározott időpontban, azaz május 15-én befejeződik a távfűtési szolgáltatás. A FŐTÁV Zrt. szerződés szerint teljesíti a fűtési rendszer leállítását. Ez azt jelenti, hogy aki május 15-éig kérte a fűtést, annak a következő munkanapon, 16-án reggel kapcsolja ki a fűtési szolgáltatást a budapesti társaság. Aki szerződésben nem...
Tovább Tovább

Közszolgáltatói Nyílt Nap – 2011. május 14.

DSC_4800K
Kivételes alkalom - szabad betekintés a város működésébe A Budapesti Városüzemeltetési Központ Zrt. szervezésében öt fővárosi közszolgáltató cég tart nyílt napot. Az érdeklődők betekintést nyerhetnek a kulisszák mögé és szabadon besétálhatnak azokba a létesítményekbe, melyek egyébként nem látogathatóak. Megnézhetik a szolgáltatás mögött rejlő igen...
Tovább Tovább

A lét örök – időtlenség Ország Lili festészetében

DSC_4800K
Kiállítás a Kegyeleti Múzeumban A Fiumei úti Sírkert Kegyeleti Múzeuma által szervezett kiállítás-trilógia második tárlata az elmúlás és az örökkévalóság képi megfogalmazásait kutatja három művész: Bálint Endre, Ország Lili és Vajda Lajos festészetében. A Budapesti Temetkezési Zrt. és a Budapesti Városüzemeltetési Központ Zrt. mindenkit szeretettel vár...
Tovább Tovább