FKF Zrt.

Hogyan kell megrendelni a lakossági hulladékkezelési szolgáltatást?
Írásban kell megrendelnie az ügyfélnek, lakcím és személyazonosság igazolásával, és egy telefonos elérhetőség megadásával. 5-10 munkanap míg kiszállítjuk a tartályt, teljes hónapokra tudunk számlázni, heti 1 ürítés kötelező, ennél több ürítés kérhető, amennyiben az utcában a járat jár más napokon is.

Hogyan történik a háztartási hulladék elszállítása?
A tartályt az ügyfélnek kell kikészítenie ürítési napokon úgy, hogy a járat akadálytalanul elérhesse. 5-14 óra között érkezhet az autó, ezért célszerű előző nap este kihelyezni. A tartály tetejének lecsukott állapotban kell lenni, mert a számlázás a tartály méretének, literszámának alapján kerül megállapításra. Amennyiben a tartály méretét meghaladó mennyiségben kíván az ügyfél hulladékot a tartályba helyezni, akkor plusz tartályt kell rendelnie.

Hogyan csökkenthető a megrendelt tartályok darabszáma?
A hulladékgyűjtő tartályok darabszámának csökkentésére való kérelmet írásban kell elküldeni. A hónap első napjától tudjuk változtatni a hulladék elszállításának gyakoriságát, és a megrendelt hulladékgyűjtő tartályok darabszámát is. A kérés jogosságát az FKF Zrt. minden esetben megvizsgálja.

Hogyan kell intézni a fogyasztó-változással kapcsolatos ügyeket?
Az új fogyasztónak a változást írásban vagy email-ben kell bejelentenie, de On-line szolgáltatás megrendelésre is van lehetőség az FKF Zrt. honlapján elérhető adatlapon keresztül. Ezután lehet megkötni a szerződést, azonban mind a személyazonosságot és az ingatlan tulajdonjogát/használati jogát igazolni szükséges.

Hogyan cserélhető a hulladékgyűjtő tartály (sérült tartály esetén)?
Telefonon, e-mailen, faxon vagy on-line lehet bejelenteni az igényt. A cserét az FKF Zrt. 5-10 munkanapra tudja vállalni. Amennyiben senki sem tartózkodik otthon, szükséges megadni telefonos elérhetőséget. További lehetőség, hogy az ügyfél helyezze a kicserélendő tartályt a kapun belülre és azt innen az FKF Zrt. munkatársai kiemelik, beteszik helyette az újat, és a régi tartály tartalmát pedig átöntik az újba.

Hogyan lehet az 50%-os hulladékszállítási díjkedvezményt igénybe venni?

Hogyan történik a zöldhulladék begyűjtés?
A kerti zöldhulladék-begyűjtés az FKF Zrt. szelektív hulladékgyűjtési szolgáltatásainak egyik fontos eleme. Az összegyűjtött kerti zöldhulladék a Pusztazámori Regionális Hulladékkezelő Központban kerül komposztálásra. A kerti zöldhulladék begyűjtését kerti hulladékos szákokban márciustól-novemberig heti egy alkalommal Budapest zöldövezettel rendelkező kerületeinek kijelölt részein végzi az FKF Zrt. Fontos tudnivalók: A zsákokban elhelyezhető nyírt fű és gyom, lomb, fa és bokornyesedék. A vastagabb faágakat maximum egy méter hosszúságú darabokra vágva, kötegelve kell a zsákok mellé helyezni. A kerti zöldhulladék-gyűjtő zsákok 60 és 100 literes ürtartalmúak Fenyőt, illetve diófa-levelet nem szállítunk el mert nem komposztálható, azt csak hulladékként tudja az FKF Zrt. elszállíttatni. A zsákok megvásárolhatók az FKF Zrt. ügyfélszolgálatán, a hulladékudvarokban illetve a viszonteladói partnerinknél (Díjbeszedő Holding Zrt, budapesti Mol töltőállomások, a Praktiker, SPAR csoport üzleteiben)  

Mit tegyek az otthon szelektíven gyűjtött hulladékkal?
Budapesten a szelektív hulladékgyűjtésnek alapvetően két fő útja van. Lehetőség van Budapest 903 darab hulladékgyűjtő szigetén illetve a főváros területén lévő 15 hulladékudvarban ingyenesen megszabadulni a szelektíven gyűjtött hulladéktól.

Hogyan lehetséges a hulladékszállítási szolgáltatás szüneteltetése?
A közszolgáltatás igénybevétele szüneteltethető azokon az ingatlanokon, amelyeken legalább 30 napig senki sem tartózkodik és emiatt hulladék sem keletkezik. A szüneteltetésre vonatkozó igényt az ingatlantulajdonos írásban köteles bejelenteni a Közszolgáltatónak, a szünetelés kívánt kezdő időpontja előtt, azt legalább 30 nappal megelőzően. Ha a szünetelés feltételeiben változás következik be, az ingatlantulajdonos ezt írásban, haladéktalanul köteles az FKF Zrt-nek bejelenteni. Amennyiben a szünetelés időtartama alatt hulladékkezelési közszolgáltatás alá tartozó hulladék kerül kihelyezésre, úgy az ingatlantulajdonos egyidejű értesítése mellett a Közszolgáltató a hulladékot köteles elszállítani, az ingatlantulajdonos pedig köteles a megszabott közszolgáltatási díjat megfizetni. A szolgáltatás maximum 1 évig szüneteltethető indoklás nélkül, utána megszüntetjük, és ismét elindítjuk a szolgáltatást. A szünetelés ideje alatt a tartály a helyszínen marad.

Hogyan lehet a hulladékszállítási szolgáltatás megszüntetését kérelmezni?
Amennyiben nem lakott az ingatlan, erre irányuló igénybejelentés esetén törölhető a szolgáltatás. A szolgáltatási igény bejelentését követően kollégáink még több hétig figyelemmel kísérik, hogy a címen valóban nem kerül-e tartály kihelyezésre, -illetve, hogy valóban nem keletkezik háztartási hulladék. Ha azt látják, hogy senki nem helyez ki tartályt, töröljük a szolgáltatást, és elszállítjuk a tartályt. Egy telefonszámot szükséges megadni, hogy az FKF Zrt. a kapcsolatot fel tudja venni az ügyféllel.

Mi történik, ha a tartályt ellopják?
Új megrendeléskor a tartályt a cégünk biztosítja ingyenesen, nincs bérleti díj, de ha ellopják, kártérítést kell fizetnie az ügyfélnek, és egy másik tartályt szállítunk ki. Amíg az ügyfél nem rendelkezik tartállyal, zsákban kell kihelyezni a hulladékot, és ezt szállítja el az FKF Zrt, a tartályürítés tarifája szerint.

Számlázással kapcsolatos kérdések lakossági ügyfelek számára
A lakossági ügyfelek számára a számlákat a Díjbeszedő Holding Zrt. állítja ki. Ezért a számlázással kapcsolatos ügyek, érdeklődés és esetleges reklamáció esetén a Díjbeszedőhöz kell fordulni. Elérhetőség: www.dbrt.hu. Ha számla-befizetéssel van problémája, a Díjbeszedőt kell keresnie a 414-5000 telefonszámon. Ha a kiszámlázott szolgáltatás darabszámával, gyakoriságával kapcsolatban van kérdése, akkor az FKF Zrt-t hívja a 40-353-353-as telefonszámon.

Hogyan rendelhetnek meg szolgáltatást céges ügyfelek?
Cégek esetében cégkivonat, aláírási címpéldány, adásvételi szerződés, vagy tulajdoni lap másolat elküldése után tudjuk a szolgáltatást elindítani. Személyes ügyintézés esetén a leggyorsabb, de írásban is elküldheti, így egy –két hetet igénybe vesz a szerződés elküldése. A lakossági ügyfelekhez hasonlóan szintén csak teljes hónapokra tudunk elindítani szolgáltatást.

Hogyan rendeljünk konténert?
Konténer rendelésére építési törmelék és zöldhulladék elszállítása céljából is van lehetőség. 3-8 m3-es konténerek igényelhetők, melyek igénybe vételének díja 4000 és5500 Ft/m3 + ÁFA attól függően, hogy melyik kerületekben szállítunk. Belső Budapesti kerületekben nem tudjuk vállalni a szállítást.

Mi tegyünk kátyúkár esetén?
Panaszt, bejelentést csak a Fővárosi Önkormányzat kezelésében és a FKF Zrt. üzemeltetésében levő úthálózaton úthibából keletkezett káreseménnyel kapcsolatban áll módunkban elfogadni. Társaságunkhoz lehetőleg öt napon belül, személyesen várjuk a bejelentéseket, hogy a káresemény körülményei, illetve a sérülések még beazonosíthatóak legyenek. A közbeszerzési eljáráson kiválasztott biztosító társaság kárfelvételi jegyzőkönyvét, valamint – ha történt rendőrségi intézkedés -, a hatósági határozatot, az ügyfélszolgálati faxszámunkra kell eljuttatni a kárbejelentést követő, lehető legrövidebb időn belül. Kárszakértői vélemény (kárfelvételi jegyzőkönyv) hiányában a kárigényt elbírálni nem tudjuk. További információk innen érhetőek el.

Mit tegyünk, ha kátyúval találkozunk?
Az úthibákkal kapcsolatos bejelentéseket Társaságunk ügyfélszolgálata fogadja a 40-353-353-as telefonszámon. Fontos figyelembe venni, hogy az FKF Zrt. a fővárosi tulajdonú, valamint a tömegközlekedés által járt útvonalak út-, híd-, műtárgy üzemeltetési és fenntartási feladatainak ellátását végzi el.

Mi tegyünk, ha közterületen elhagyott hulladékkal vagy szennyezéssel találkozunk?
A köztisztássággal kapcsolatos bejelentéseket Társaságunk ügyfélszolgálata fogadja a 40-353-353-as telefonszámon.